2008. szeptember 21., vasárnap

A jövőnk...


ennyi...

2008. szeptember 4., csütörtök

Ki mennyire tartja magát mániákusnak...

...innen. Nna meg hát ez is itten...! :)

2008. augusztus 3., vasárnap

Most hogy én is a Technokrácia papja lettem...


Soha nem tudtam elképzelni ezt az egész spellcasting dolgot...

Az ősztől ha minden igaz a Technokrácia teljes jogú tagjává avatnak. Eddig kontár voltam, egyetlen mester sem foglalkozott velem, csak azokat a spelleket tudtam amiket ellestem innen-onnan.

A forráskód a mintákba szőtt manaháló, laikusként még a létéről sem tudsz, csak a varázslatot látod, azaz amit a monitoron eléd tálalnak a Techonkrácia mágusai, a programozók. Aztán egyszer rájössz hogy létezik a jobb egérgomb és az 'oldal forrásának megtekintése', és felsejlik előtted az egész szövevény, de nem értesz belőle semmit. Nézed kitartóan, és hetek elteltével mintákat kezdesz benne látni, szerkezeteket, visszatérő elemeket. Elfog a kíváncsiság és a hallgatag mindenséget, azaz a google keresőt faggatod arról, mik is lehetnek azok a span vagy a div igék és kapsz is egy-két segítőkész tanácsot, ami alapján a copy-paste tanonctrükk segítségével összetákolsz valami működő kis homonculust. Közben arra vágysz hogy előtted is megnyíljon minden kapu, de nem tudod a nagyok hogyan csinálják. Még sokat kell tanulnod...

A Technokráciát felépítő szorgos hangyák, a világtól elzárva élő mágus- rabszolgák, azaz a programozók nélkül nem lenne boly, ők építik az egész alapját, mert a pixelbirodalmon kívül nincs létjogosultságuk. Mindenhatók lehetnének, de öntudat hiányában a Technokráciának szentelik egész életüket, vagy megetetik őket az open source-mozgalom idealista tanaival, így önként és dalolva végzik a dolgukat. Aztán van pár renegát akiket hackernek hívnak, ők bosszúból és a meg nem értettség dacából gyártják a spam,vírus, trojan, féreg nevű élőhalott kreatúráikat. És vannak a Technokrácia felkent papjai, akik nem biztos hogy a spellcasting-ban jeleskednek kiemelkedően, de átlátják az erővonalakat és romlott nagyravágyásból képesek terelni a nyájat, hogy a sok technomancia-rajongó felhasználó a legnagyobb hasznot húzza. Ők teremtik az olyan varászlatokat, mint az iwiw, a twitter vagy a myspace.

Ősztől engem is beavatnak...

2008. július 14., hétfő

Találmány


Eszembe jutott egy ötlet, amin keresztül Fix császárnak prezentálhatom mire is jó a közösségi web. A nyár eleji pakolgatásnál mindig felmerül a kérdés mit érdemes likvidálni és mi az ami még befér a lakásba, nna hát idén azok a könyvek kerültek arrébb egy polccal. A Nagy Zöld alól viszont előkerült egy köteg megsárgult lap, gondolom nem kell részletezni hogy régi kalandok tervei voltak. Nem volt szívem kidobni, de erősen gondolkodóba estem mire is lenne még jó a nosztalgiázáson kívül. Innen jött az isteni szikra. Mert a net ugye nem más mint egy óriási lap amire össze lehet gyűjteni azt a tudást amit az elmúlt korokban felhalmoztak, hogy mindenki hozzáférhessen és hozzátehesse az eddig asztalfióknak készített anyagait. Erről szól a long tail hatás is.

Tehát a találmányom egy ötletpiactér lenne, azaz egy tárhely ahova bárki feltölthetné a kidolgozott kalandötleteit, térképeit, nem játékos karaktereit, függetlenül a világtól és a szabályrendszertől. Mindenkinek szabad hozzáférése lehetne, mert a lényeg épp az lenne hogy sok ember ötleteit ha összeadjuk akkor abból valami több lesz; gondolom ismerős az a szituáció amikor a karakterek elcsámborognak és utcai járókelőket szólítanak meg és a mesélő tanácstalan mert a századik városhoz épp nem volt már kedve kidolgozni. Így egyébként teljes virtuális azaz eszképista valóságot, egész világokat lehetne részletekkel megtölteni. A feltöltött anyagokat címkékkel látnák el a könnyebb kereshetőség céljából, csak bepötyögnéd hogy egy fogadóra van szükséged vagy egy hajóra, és már sorjáznának is előtted a különböző mesélők által gyártott fogadósok, alaprajzok, hajóleírások. A produktivitás és a nívó ösztönzésére mindent lehetne pontozni monduk egy egytől tízes skálán, így a selejt hamar kihullana érdeklődés hiányában. A szabályrendszernek meg mondjuk megadható valami nagyon egyszerű, léteznek ezek a csak szabály-kiadvány játékok világ nélkül, minimalista rendszerrel, szerintem annak elsajátítására bárki képes lenne. Bár ez igazából egyáltalán nem lényeg.

Mert igazából miről is folyik az erpégé pont hu-n a témázás? Volt egy-két hősi alakja a magyar rpg-s életnek mint nyulászi zsolt meg novák csanád, létrehoztak valamit ami tetszett a népnek, aztán ahogy a kiadójuk csődbe ment eltűntek a színről, néha beígérve visszatértüket mint valami rossz avatár, meg hogy majd lesznek még kiadványok mer má nagyon készülnek és jaj de jó lesz, a nép meg reményvesztve várja az égi mannát és azon vitatkozik hogy a mesterek ezt most így vagy úgy értették.

Most képzeld el a dwarf slayer-t mint népszerű, széles körben előszeretettel játszott karaktert:) Persze lehet úgy is gondolkodni hogy gyöngyöt a disznók elé soha, de akkor ezek mind elvesznek, el lehet pakolni a szekrény mélyére hogy egy-két nyárral arrébb végleg a kukában végezzék. Meg hát a világot pont ez viszi előbbre... vagy csak túl idealista lennék?

2008. július 7., hétfő

Funkcionálás és a Nagy Fehér Szarvas


Fix császár tegnapi hipotézise, miszerint
...mindenki eszképista...

valahogy teljes egészében fedi a valóságot. A történetben az a legjobb, hogy többszázéve túl vagyunk a csúcsponton, amikor tényleg nagy viták voltak abból hogy mennyire szabad menekülni a valóságtól. Mert ugye jött ez a Guttenberg nevű fazon, és pár évtized múlva a szórakoztató ponyvák nyomtatása olyan mértékü lett, hogy az akkor liberalizmuzban élenjáró Angliában állandó napirendi pont volt hogy hogyan is kéne a tömegek túlzott olvasásának valahogy gátat vetni. Senki nem dolgozott, ezrek "nem funkcionáltak", mindenki falta az új, olcsó ópiumot, a filléres köteteket. Aztán volt ugye ez a kávéházi őrület a 17-18. században amikor a népek felfedezték hogy lehet klubokat alakítani és politikáról meg művészetről meg hasonló veszedelmes témákról beszélni, mégha a kultúrjavak szellemi piacának forgalmát az egyházi meg a világi cenzúra monopóliuma tartotta is ellenőrzése alatt.
Ennyit az eszképizmus nem is olyan rövid történetéről, bocs a szakmai ártalomért...

De akkor hogy is van ez a dolog a valósággal? Meg mi számít eszképizmusnak?
Amikor esténként egy ilyen kisváros/nagy falu utcáin járkálok, gyakran van olyan érzésem hogy pixelharcos vagyok és a textúrában kalandozom, annyira nincs mögöttes jelentése a részleteknek amik mellett elmegyek, üres padok, lépcsőházfeljárók, terek meg útjelzőtáblák, mind puszta objektumok, nem is léteznek. Főleg amikor senkivel nem találkozok. Pont mint a csében a spectator üzemmód miután kiestél.
És ha nagyon sokáig kalandozok az üres textúrában, akkor egyre inkább ki van éhezve az agyam bármire amibe belekapaszkodhat. Asszem ez lehet minden eszképizmusnak az alapja, az ember nem bírja a valóságot. Csak minden teli van az ipari eszképimus előzetesen cenzúrázott tömegtermékeivel, mint a színes magazinok, a hardcore eszképista cikkek nem igazán elfogadottak.

És akkor ki funkcionál és ki nem? FixXxer mester sokkal könnyedebben különíti el a kettőt, számomra ez kissé öszetettebb vagy megfejthetetlenebb. Persze aki megfesti a Nagy Fehér Szarvast a szalagház oldalára, az egyértelmű zseniális kóreset, de mi van az átmenetekkel? Hogyan korrelál a tehetség, a funcionálás, az útfüggőség, a szociális eredmények, az unalom meg a jó kedélyállapot az eszképizmussal? A kis kokszos mennyire funkcionál és mennyire nyomatják hátulról? Ádámunk melyik kategória? És az igazi funkcionálók akik minden szabad pillanatot kihasználnak ha nincs ott a főnök, mert rájuk már egész jó dolgokat lehet alapozni. Ha a funcionálás mintapéldányát keressűk, én javaslom kísérleti alanynak a mi kicsisátinkat.

A kérdés tehát nagyon nincs lezárva, még elég sok kutatást igényel.
Talán ide valami külső erő kéne a megfejtéshez...

SZPA, JELENTKEZZ!
Megidézünk a régi triumvirátusba, ha élsz még...!

2008. június 23., hétfő

kicsit lassan eszmélek...

...ha csak most veszem észre hogy már nem is egy post figyel itt... Akkor ezennel hivatalosan is megnyitjuk az értekezéseknek ezt a felületét, nagy gondolatok légypapírját, hátha sikerül kifordítani a világot a sarkaiból, vagy legalábbis fennmaradni az örökkévalóságnak.

Eszképizmus, legyen, ez úgyis ilyen központi kérdés amit nem lehet csak úgy kikerülni. Meg ha megértik a népek akkor még a végén mi lehetünk itt a nagy felszabadítók:)

folyt. köv.

2008. június 1., vasárnap

Na igen, kicsit nehezen akar beindulni ez a blog, mert mindig az első néhány lépés okozza a legtöbb fejtörést. Nem egyszerű eldönteni, hogy milyen vonalon is kéne elindulni, mert ugye szükség van némi koncepcióra, jó volna ha a témáknak valami kis köze lenne a blog címéhez stb... Szóval én arra gondoltam, hogy az eszképizmus témáját körüljárhatnánk nyitásként, miközben kitérhetnénk minden olyasmira, ami ezzel a jelenséggel kapcsolatban lehet. Egyébként azt észrevetted, hogy mindig úgy hivatkozunk az eszképizmusra, mintha az egy teljesen korrekt, egzakt kategória lenne. Pedig soha nem egyeztünk meg abban, hogy mit is jelent valójában. Ne érts félre, nem akarok itt áltudományoskodni, mint egy BTK-s. Nem kellenek definíciók... de mégis felmerül néha bennem a kétely: egy idegennek vajon el tudnánk magyarázni, hogy mit is értünk eszképizmus alatt? El tudnánk mondani, hogy az eszképista mi elől menekül, hová, és hogy hol van a hétköznapi fantáziálgatás és az eszképizmus határa? Aligha... Mikor ketten dumálunk, mint egy gyakorló skizofrén, többnyire rutinosan címkézünk. Ha szó esik RPG-ről, pogány metálról, vagy kocka netes arcokról, azonnal dobjuk is a kis taget: eszképista/eszképizmus. De! Mi a helyzet mondjuk egy olyan profi sportolóval, aki nem keres túl sokat, tehát csak a sport miatt csinálja azt amit csinál és tökéletesen ráhangolja az életmódját az emberfeletti testi erő illúziójának kergetésére. Vagy ott van néhány további kétes eset: szerzetesek, és szent emberek, világtól elvonult művészek, remeték. Ők beletartoznak e az eszképista kategóriába? Ez azért fontos, mert ha igen, akkor nagyon erősen kitágul a kör, ami végső soron eljuttathat ahhoz a megállapításhoz, hogy aki az eszképizmus kifejezést használja, az önkényesen jelölte ki a viszonyítási alapul szolgáló objektív valóságot (azt, ami elől az eszképista a mesterséges valóságba távozik). Erre a problémára várnék valami korrekt válaszfélét...